Így készítsük fel autónkat a téli sítúrákhoz!

Bár még élvezhetjük a kellemes őszi napokat, sokan már tervezik a téli túrákat, kirándulásokat, melyek között bőven akadnak síeléssel kapcsolatos tervek is.
Így készítsük fel autónkat a téli sítúrákhoz!

Akik azt tervezik, hogy idén felkeresnek valamilyen síparadicsomot, már biztos nagyon várják, hogy útnak indulhassanak. Ám mielőtt még belevágnának a téli élvezetekbe, mindenképp fontos lesz, hogy felkészítsék autójukat az utazásra, és persze gondoljanak arra is, hogy mindent be is tudjanak majd csomagolni.

Mindenképp keressük fel az autószerelőt indulás előtt!

Bár a legtöbben már az őszi időszakban ellenőriztetik az autójukat, és felkészítik a hűvösebb időre, illetve a téli közlekedésre, sokan akadnak, akik ezt nem veszik elég komolyan. A nyári abroncsokat sem cserélik le időben, sőt, egyáltalán nem. Bár Magyarországon egyáltalán nem kötelező téli gumit használni télen, a sítúránk előtt mindenképp érdemes utána járni, hogy az országba, ahová utazunk milyen szabályozás érvényes a téli gumira és a hóláncra. Szabályozástól függetlenül persze mindenképp tanácsos feltetetni a téli abroncsokat, hiszen csak így biztosítható a biztonságos közlekedés a havas-jeges utakon – írj a Fékmester.

Persze az autónk felkészítése még nem áll meg a téli abroncsok feltételénél. A gumiszerviz után érdemes az autószerelőt is felkeresni, és kérni egy általános ellenőrzést. Az utazás előtt mindenképp nézessük meg a folyadékszinteket, a motorolaj, fékolaj és váltóolaj szintjét, és a szélvédőmosó folyadékot is cseréljük le az évszaknak megfelelően. Az izzók ellenőrzését is célszerű elvégeztetni, ahogyan a fékek és a váltó állapotának vizsgálatát is.

Utazás előtt a hólánc, a jégoldó és a jégkaparó mindenképp kerüljön be az autóba, de célszerű a pótkereket vagy legalább egy defekt javító készletet magunkkal vinni.

Mit tehetünk, hogy minden beférjen, amire szükség van?

A síeléshez sok felszerelésre van szükség, egyrészt magukra a sílécekre, snowboardokra, de megfelelő meleg ruházatra is. Egy egész család teljes felszerelése viszont sok helyet foglal, és még akkor is okozhat gondot a pakolás, ha alapvetőn nagy csomagtérrel rendelkező autónk van. Ilyenkor jöhet jól a tetőcsomagtartó, hiszen ezekre a hasznos szerkezetekre a biciklitől a tetőboxig sokféle dolog felrakható, ami megkönnyíti számunkra a pakolást. Télen, különösen egy sítúrára persze ritkán viszünk biciklit, de tetőboxot már annál többen terveznek feltenni az autóra. Ahhoz pedig, hogy ezt megtehessük, egy jó tetőcsomagtartóra is szükség van.

Még mindig sokan vannak, akik a tetőcsomagtartót a tetőboxszal azonosítják, pedig valójában az autó tetején elhelyezkedő keresztrudakról és azok kiegészítőiről van szó. Számos gyártóval találkozhatunk a tetőcsomagtartók esetében is, így a választás nem könnyű. Mindenképp minőségi fajtát érdemes választani, mint például a Thule tetőcsomagtartói, melyek többféle rögzítési típussal is elérhetőek, így könnyen találunk megfelelőt az autónkra a kínálatukban. Érdemes időben beszerezni a tetőcsomagtartós, hogy ne indulás előtt kelljen kapkodni, hogy vajon minden befér-e a majd az autóba.

Kapcsolódó cikkek

Leteszteltük a VW e-Upot

Árammal boldog: leteszteltük a VW e-Upot

Takarékos, elektromos, mindennapos - legalábbis a városban

Így készítsük fel autónkat a téli sítúrákhoz!

Így készítsük fel autónkat a téli sítúrákhoz!

Bár még élvezhetjük a kellemes őszi napokat, sokan már tervezik a téli túrákat, kirándulásokat, melyek között bőven akadnak síeléssel kapcsolatos tervek is.

Ha már aludták el F1-es versenyen...

Ha már aludtál el F1-es versenyen...

Borulások, két keréken közlekedés és izgalmas versenyek, ez a TORC!